Elmélkedések

"A profi lelki bántalmazó nem érint fizikailag, a profi gyilkos nem hagy nyomot, a profi diktatúra úgy húz köréd falat, hogy az láthatatlan, és nem bonthatod le legálisan." Tisza Kata
"Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: "Csak töprengj, okoskodj – dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla." Ancsel Éva
"A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni." Müller Péter
"A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni." Sigmund Freud
"Meg kell ismerni a gyökereinket ahhoz, hogy megértsük azokat a mély belső motivációkat, melyek mentén éljük az életünket. S ha szükséges, megváltoztatni ezeket, hogy egy teljesebb és boldogabb életet élhessünk."
"Fura dolog az agy. Erről a helyről ered minden, de senki nem képes behatolni a másikéba. Ezért van az, hogy kommunikálni kell. Az állatokkal nagyon egyszerű nyelvet használunk. Ilyeneket, hogy: "ül", "marad", "nem". De egymás közt bonyolultabb a helyzet. Nem mindig azt mondjuk, amit akarunk, és van, amikor zavaros üzeneteket kell megértenünk. Vagy...
"Nem félt semmitől. Nem kötődött semmihez. A változás mögött a szüntelen megújulás örökkévalóságában élt. Mindig azt tette, amit tennie kellett. Azt hiszem, ez a szabadulás formulája!" Szepes Mária