2021. általános éves előrejelzés
"Addig vagy determinált, míg döntéseidet, választásaidat a benned munkáló háttérprogramok működtetik. Ha ezek alól - kemény munkával - felszabadítod magad, rajtad múlik, mihez kezdesz életed eseményeivel."
Ebben az elemzésben nem jóslatokat szeretnék megfogalmazni - mint ahogy eddig sem azt tettem -, hanem a bennünk munkáló energiaminőségekre szeretnék rávilágítani. Teszem ezt életünk három fő vetületében: a gondolati, érzelmi, és fizikai síkon.
Őszintén remélem, hogy hasznos lesz számotokra, és vissza-visszaolvasva tudtok belőle útmutatást nyerni.
Gondolataink teremtő ereje egyben jövőt formáló energia is. épp ezért fontos, hogy milyen gondolati minták mentén haladunk életünkben
Ebben az évben a hangsúly a lassú, de biztos fejlődésen van. Azok a dolgok, melyeket most indítunk útjára, lehet, nem hoznak gyors, látványos eredményeket, de biztos alapokon nyugszanak. Hosszú távon a stabilitás, megújulás lehetőségét adják nekünk.
Amibe most érdemes belekezdeni, az minden olyan terület, mely tiszta értékekkel bír. Érdemes azonban körültekintőnek lennünk. Nem minden arany, ami fénylik... tartja a mondás. Találkozhatunk olyan dolgokkal, eseményekkel, melyek koránt sem azok, aminek látszanak. Lehet, többnek, szebbnek véljük, mint ami valójában. Mivel a folyamat korántsem gyors, így a türelmetlenség érzése megjelenhet. Kellő önkontrollal letehetjük ezeket a nyugtalanító érzéseket, melyek csak apasztják energiáinkat. Lesznek, akik a változás, változtatás kényszerét érzik majd, hogy maguk mögött hagyhassanak látszat valóságokat, hazugságokat. Felvetődhet még a hatalom kérdése is az életünkben, amikor is azt túlzónak, és elnyomónak érezhetjük. Sokan gondolkodnak majd otthonteremtésen, hogy életükben egy biztonságos, meghitt környezetet teremtsenek. Ezzel kapcsolatosan sok lehet az izgalom, agyalás. Az otthonteremtéssel járó feladatokra tekintsünk úgy, mint a hegymászásra: néha meredek a hegy, köves, sziklás a talaj, de a megérkezés öröme megéri az erőfeszítést. Az otthonnal, mint minőséggel is érdemes foglalkoznunk. 2021-ben jelentős lesz a szerepe a gyökereinknek, a családnak.
Ebben az évben lehetőségünk lesz a sorsszerű feladataink felismerésére és megoldására. Generációkon átívelő háttérprogramjainktól mondhatunk most végleges búcsút. Ehhez szükség lesz egy más szemléletmód kialakítására, egy belső átalakulásra. Félelmeink és a racionális világ belénk sulykolt "értékrendje" nehezítheti ezt a folyamatot, de meggátolni nem tudja.
Az elköteleződés - legyen az szerelmi, üzleti vagy baráti kapcsolat - most belső gátakba ütközhet. Azokat a korlátozó hiedelemrendszereinket érinti, mely azt mondatja velünk: "nem érdemlem meg", "képtelen vagyok rá". Ezek a belső kételyek hozhatnak lelki mélypontokat, és nehezítik a tisztán látásunkat. Ezen a ponton érdemes tudatosítani magunkban, hogy minden hatás, mely a külvilágból érkezik, egy tükör számunkra. Azokat a belső tartalmainkat tükrözi vissza, ami bennünk zajlik. Itt érdemes fontolóra venni, hogy segítőhöz forduljunk, mert a változás - bár lassan -, de mindenképpen elindul. Ha a megúszásra játszunk, a sors tarsolyában kényszerítő eseményeket is találunk....
Az év elején új kezdetek, hírek, események várhatóak, de hamarosan megmutatkoznak a velük kapcsolatos nehézségek, akadályok is. Úgy érezhetjük, hogy mindezek a kiteljesedésünk útjában állnak. Ezekre a nehézségekre érdemes úgy tekintenünk, mint egyfajta megoldandó feladatra, leckére. Lehet, a problémák rávezetnek arra, hogy bizonyos dolgokat még tanulnunk kell. S ez itt lehet, sokaknak jelenti majd új tudás megszerzését, vagy a spirituális úton való elindulást. Itt mindenképp szükség lesz egy szilárd elhatározásra, döntésre: merre tovább? Amint ezt eldöntjük, a segítők, támogatók megjelennek hozzá, mint véletlen találkozások, akár az online térben is. Ennek eredményeképp megjelenhet életünkben a szeretetnek egy másfajta minősége, mely az elfogadásról, nyitottságról szól. Ez a lelki gazdagság életünkbe anyagi bőséget hozhat.
Összességében az alábbi fő irányvonalakra érdemes kiemelt figyelmet fordítani:
- Új kezdetek, melyek belső késztetésként jelennek meg életünkben. A hozzá kapcsolódó nehezítések. Ha a nehézségek ellenére is úgy érezzük, ez az, amit akarunk, akkor az valóban a mi utunk.
- Család, otthonteremtés és a gyökereink, amire most szükséges fókuszálni.
- Karmikus terhek letételének ideje. Itt lehetnek előző életbeli történések is. Ugyanakkor úgy gondolom, ami kiemelten hangsúlyos most, az a generációkon átívelő, lehúzó energia, melyben rejtőznek a kényszerességeink, korlátozó hitrendszereink. Azok a dolgok, melyek korlátozzák teremtő energiáinkat és úgy egyáltalán a döntés, választás és teremtés lehetőségét az életünkben. Ezekkel kéne most "bíbelődni", egészen addig, míg ki nem takarítjuk lelkünknek ezt a rétegét.... is. Itt szeretném megjegyezni, hogy a "dolgozom magamon" most nem lesz elég. Rengeteg jó módszer és hiteles segítő létezik, akik közül legalább egyet választanod kéne MOST.
- S végül pedig, ami kikerülhetetlen, az a döntés, elköteleződés: Vállalom, megcsinálom, vagy továbbra is olvasom a szebbnél szebb és bölcsebbnél bölcsebb idézeteket, írásokat, s elmerengek az élet nagy igazságain....? Fotelből, laptop vagy okos telefon mögül - tettek nélkül - megváltás még nem született.
Ez az év más lesz, mint az előző, de a próbákat nem ússzuk meg most sem. Ami által mégis lehet jó, az benned van, a Te döntésed, a Te választásod, és mindaz, amit teszel érte.
Szóval, álljunk bele, és csináljuk meg.
Szívből kívánok Nektek minden jót és még annál is jobbat.
Továbbra is van lehetőség éves elemzés megrendelésére
Egész éves elemzés folyamatosan készíthető. Év közben születésnaptól születésnapig készítem az elemzéseket. Így minden hónapban azoknak van erre lehetőségük, akik az adott hónap szülöttei. Értelemszerűen januárban a januári születésnaposokat várom szeretettel, és így tovább.... A lehetőségekről és megrendelésről az alábbi linken tudtok tájékozódni: