Nőiesség Ultramaraton   A Leány szabadsága

Valamikor rég a túlélés a természettel kialakított harmóniától függött, annak ciklusaival való összhang határozta meg létünk alapját.

Amikor a születés, a halál és az újjászületés körforgása adta az emberi kapcsolatok stabil alapkövét, a nőknek a társadalomban tekintélyük és kiemelt helyük volt, csupán azért, mert önmaguk voltak.

Mára mindez feledésbe merült… elfeledtük kik is vagyunk valójában.

Ez a tanfolyam azt a célt szolgája, hogy felébresszük a szunnyadó női minőségeket magunkban. 

Nem újat alkotunk, hanem felidézzük azt, ami bennünk él. Hogy újra tanuljuk azokat a energiaminőségeket, melyek elengedhetetlenül szükségesek a bolygó túléléséhez. 

Talán nagy szavaknak tűnnek, de e nélkül a női teljesség nélkül csak félszemű óriásként bóklászik az emberiség. 

Ez az alkalom a Leány minőségéről szól. Arról a szabadságról, önfeledtségről, ami a leány korszak sajátja. Bár minden sejtjében ott csörgedezik a nősiesség, de önazonos és mentes a megfelelési kényszertől. Ez a minőség az, mely hajlamos elkopni a társadalmi elvárások, a belső késztetések és az élet viharai közepette. Fiatalon még zabolátlan csikó, de később igazi belső, női méltósággá változhat. 

Megengedjük magunknak újra ezeket az érzéseket és a hozzá tartozó erőforrásokat. 

Kinek ajánlom ezt a programot?

  • ha dolgozó nőként, anyaként és feleségként egyszerre próbálsz helytállni az életben és a határok gyakran elmosódnak... valójában néha azt sem tudod, ki is vagy igazán
  • ha régóta nem érkezik az életedbe a várva várt párkapcsolat
  • ha újra és újra ugyanazokat a köröket futod, ugyanolyan partnerekkel
  • ha nem igazán tudsz feloldódni az intimitásban
  • ha kapcsolataid rendre kudarccal végződnek
  • ha meglévő kapcsolatodat szeretnéd kiegyensúlyozottá és harmonikussá tenni
  • ha folyton ugyanabba szerepbe lépsz minden kapcsolatodban, legyen az bármilyen alárendelt minőség
  • ha épp egy válás, szakítás után szeretnél megújulni, gyógyulni és egy új minőségben létezni
  • végül, ha úgy érzed, valami mégsem jó és változásra lenne szükséged


Mi történik? 

  • alapfogalmakra "húzunk tiszta pelenkát", hogy a későbbiekben is jól értsük egymást
  • történeti áttekintésben is részetek lesz, mely a felismerés erejével ruház fel: nőként élni magasztosés felemelő feladat és lehetőség - ergo: megszeretjük magunkat
  • végigvesszük azokat a minőségeket,  melyek egy nő életét végigkísérik a kezdetektől
  • nem csak simán végigvesszük, hanem megmártózunk ezekben az energiákban, magunkra húzzuk őket, mint egy ünneplő ruhát - újra transzformájuk életünkbe
  • megtanuljuk, hogyan is élehtőek meg ezek a hétköznapok szintjén
  • minden alkalmat meditáció(k)val zárunk és megbeszéljük a tapasztalatainkat
  • ezekban a meditációkban kapcsolódunk a bolygók és csillagképek energiáival azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a női lét egy új minősége éledjen bennünk 
  • lerántunk tabukat tabu témákról...
  • és ledöntünk megkövesedett, ósdi hiedelmeket

Mit kaphatsz ettől a tanfolyamtól?

  • önbizalmat
  • önazonosságot
  • hitet önmagadban
  • a teremtő erőd éledését
  • magasabb szintű rálátást az életedre
  • kiegyensúlyozottságot
  • belső tartást, melyet királynői minőségként jellemezhetünk
  • átértékelését mindannak, amit gondolni véltél a kapcsolatokról
  • harmonikus kapcsolatok lehetőségét
  • s mindezek eredményeként egy "új nőt", aki a réginek egy sokkal jobb verziója

Technikai részletek:

Az előadás Skype-on keresztül lesz megtartva. Akinek nincs Skype fiókja, a regisztrációkor megadott email címre küldünk egy linket, amelyen keresztül bekapcsolódhat az előadásba

Részvétel - Időpont

A jelentkezésed a jelentkezési űrlap kitöltésével tudod megtenni és a díj utalásával véglegesíteni

Időpont: 2024. január. 20. 18,00 óra

Díj: 7.000,- Ft

Jelentkezés

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.