Telihold az Oroszlán jegyében

2022.02.16

"A vágy, a tervezés, az erőfeszítés és a kitartás egyedülálló elegye mindig ki fogja fejteni a maga varázserejét. A kérdés nem az, hogy működni fog-e a siker formulája, hanem az, hogy az illető fogja-e működtetni a formulát. Ez az ismeretlen változó. Ez a kihívás, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Mindnyájan képesek vagyunk a jelenlegi helyzetünkből eljutni bárhová, ahová csak akarunk. Egyetlen álom sem képtelenség, feltéve, hogy először van elég bátorságunk hinni benne." (Jim Rohn)

Hódítsd meg az elérhetetlent...!

A mai telihold energiája azt sugallja nekünk, hogy megvan bennünk az erő, hogy végre elinduljunk vágyaink megvalósításának irányába. Legyen az egy olyan dolog, mely harmóniát, egyensúlyt hoz az életünkbe, vagy legyen az bármilyen hivatalos ügy, most jó szelek fújdogálnak az égen.

Ehhez azonban még egy-két apró kiigazítás szükségeltetik. Felismerni, hol is vannak a vakfoltjaink, a kirakós mely darabkái hiányoznak még az összképből, amitől valahogy még nem egészséges az egész folyamat. A dolgok esszenciája most abban rejlik, hogy képesek vagyunk-e átírni azokat a mélyen bennünk rejlő elképzeléseket, melyek a jelenben meghatározzák a hozzáállásunkat. Bezárkózhatunk vélekedéseink, hitünk szilárdnak hitt várába, melyet a megtapasztalásainkból szőttünk magunknak, de dönthetünk úgyis, hogy megkeressük a kirakós hiányzó darabjait. 

Az elfogadó, új nézőpontokat befogadó álláspont most fényt deríthet eddigi nehézségeink okaira. Mint amikor elvonulnak szemed elől a felhők és ismét láthatod a napfényes égboltot. A megbocsájtás, az egymást meghallgató és értő kommunikáció energiái most arra várnak, hogy használjuk őket végre arra, amire való: a megbékélésre, (akár önmagunkkal is) a megértésre, és a tisztázásra.

És ha ezzel "elkészültünk" vitorlát bonthatunk. A megbocsájtás energiái azért csodálatosak, mert ahogy átjárja szívedet, megváltoztatja a gondolataidat és a szemléletmódodat. Elkezded másképp látni önmagadat és a másikat egyaránt. Felfigyelsz a mögöttes dolgokra, az apró jelekre, melyek beszélnek hozzád. A panaszkodásból segítségkérés lesz, az elutasítás mögött rálelsz a félelemre, és az érvek mögött pedig a tagadásra.

S ebben a helyzetben tiszta energiákkal lehet nekilódulni a feladatainknak. Merthogy az bizony lesz bőven: napi szinten jelenlévő, minden nap megoldásra váró sok kicsi, apró "szösszenet".

Mindehhez szűkebb környezetünk, - melybe beletartozik a család, vagy az a lélekcsalád, melyet itt a földi létezésben barátoknak hívnak - most támogatást nyújt. Ez a támogatás, vagy segítség pedig leginkább úgy jelenik meg, hogy lehetőségünk van tőlük megtanulni, hogyan is tegyük mindezt. Első és legfőbb feladatod pedig, hogy légy kíméletes önmagaddal, engedd meg magadnak a hibákat is. Lásd magad úgy, mint aki most új tanulmányokba kezd. És az új ismeretek elsajátítása eleinte talán még döcögősen halad. Erre mondják azt, hogy "belejön, mint kiskutya az ugatásba". Szóval, hajrá!

Természetesen mindez nem egyik napról a másikra történik, és szükséges hozzá az elhatározás és a belefektetett munka, idő, energia. Ha úgy érzed, hogy mindebben valami még akadályoz, együtt feltárhatjuk az okokat és megkereshetjük a számodra legjobb megoldásokat. Várlak szeretettel, Györgyi