Sorsunk szövedékei

2022.07.03

"Nagyon nehéz leírni, milyen érzéseket keltett bennem az első bluesfelvétel, amit hallottam: úgy éreztem, egyből felismerem. Olyan volt, mintha újból hallanék valamit, amit korábban, talán egy előző életemből már ismertem. Számomra van valami primitíven megnyugtató ebben a zenében, egyenesen az idegrendszeremre hatott, úgy éreztem, elemelkedik a lábam a földtől." 

Eric Clapton

Mindannyian átéltünk már különböző traumákat életünkben. Úgyis mondhatnám az ember születésétől fogva traumatizált, hiszen a születés - ha nem is az első - de igen nagy traumánk.

Aztán persze szép sorban jönnek a többiek is: a szüleinkkel való kapcsolat, a szüleink egymással valókapcsolata, a szocializáció folyamata, a serdülőkor, a saját félresikeredett kapcsolataink, csalódásaink. Jószerivel trauma hegyeket hordozunk magunkban.

Mostanság már egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek egyfajta lelki-hátizsákként nehezednek ránk, leginkább a tudatalattinkba száműzve, és alapjaiban határozzák meg sorsunkat döntéseink és választásaink által.

Vannak, akik tudatosan igyekeznek ezeket feldolgozni, ugyanakkor a többség még mindig a mélytudat bugyraiban landoltatja.

Felvetődik az emberfiában és lányában a kérdés, mihez kezdjen az emberi léthez társuló "hátizsák-tömkeleggel"

Sokféle módszer létezik, mely arra hivatott, hogy ezeket feloldja, jobb esetben átkeretezve új értelmet és pozitív hozadékot adjon ezen traumáknak.

Ugyanakkor ezek a módszerek leggyakrabban a fogantatásig képesek visszavezetni, vagy a családi mezőben megbúvó ősökig, ahogy a Biblia is mondja: "hetedíziglen".

Van azonban a létezésünknek egy jóval tágabb köre: a lélek inkarnációs körei, melyek több tízezer - vagy még annál is több - év távlatából emlékeztetnek minket arra, melyek azok a traumák, megfejlődni és változtatni valók, amik ránk várnak még.

Ezek ún. lenyomatok, melyek jelen életünkben sokszor okoznak problémákat:

  • kapcsolatainkban
  • döntéseinkben, választásainkban
  • viselkedésmódokban
  • megmagyarázhatatlan félelmek és fóbiák hátterében húzódnak meg

...és még sorolhatnám....

Ezért sokszor érezhetjük úgy, hogy bár nagyon sok oldáson túl vagyunk, és még mindig felettünk tornyosulnak ezek a problémák.

Parapszichológusként regressziós kezeléseim során abban tudok, segíteni, hogy feltárjuk és feloldjuk ezeket az előző életből hozott problémákat.

Ha hívást érzel, várlak szeretettel, Györgyi