Júliusi energiák

2021.06.26

"A legtöbb bántást nem a gyűlölet okozza. Az elől el lehet lépni. Menekülni, védekezni. A legtöbb bántás a tévesen, sebzetten értelmezett szeretetből fakad. Mert az elől nem lépsz el. Abba belefekszel." Tisza Kata

A hónap témája a lehetőség, melyekkel élve most szerencsésen véget vethetünk egy jó ideje tartó stresszes, megterhelő időszaknak. A téridő energiái támogatnak és segítenek bennünket ebben.

Lejárt az ideje a annak a lehorgonyzott állapotnak, melyben megrekedtünk, s nem mozdultunk se előre, se hátra. Kissé túlaggódtuk, sokkal nagyobb feneket kerítettünk neki, mint amekkorát érdemelt volna. Most viszont tovább léphetünk ebből az áldatlan helyzetből, megrekedt állapotból.

Véget vethetünk nyomasztó helyzeteknek, melyek leginkább a nyomásgyakorlás témakörével függnek össze. Végre megengedjük magunknak, hogy a bennünk lévő erő megnyilvánuljon. Határozottan lezárjunk olyan kapcsolatokat, melyekben alárendelt szerepbe kényszerültünk. Netán lelki bántalmazást, verbális agressziót szenvedtünk el. Ide tartozik az is, amikor valaki "agyon nyom" a "szeretetével", úgy hogy levegőt sem kapok tőle. Szándékos az idézőjel, hisz ez köszönő viszonyban sincs azzal a minőséggel, mely az elfogadó, s ugyanakkor befogadó szeretetet jellemzi. A verbális agressziónak, negatív lelki ráhatásnak sokszor nincsenek egyértelműen megmutatkozó jelei. A bántalmazó sok esetben olyan "technikákat" alkalmaz, melyben elhiteti veled, hogy mindez csak érted van, neked akar jót. S észrevétlen csúszol bele az áldozat szerepébe. Más esetben együttérzésedet kihasználva adja elő saját "szegény én" drámáját, s komoly lelki megterhelés kilépni egy ilyen ördögi körből.

Ide tatoznak a munkahelyi mobbing (pszichés terror) esetei és a gyerek-szülő kapcsolatban is adódhatnak ilyen szituációk. S tágabb értelmezésben minden olyan egyéni, társadalmi helyzet, mely a nyomásgyakorlás témakörével függ össze.

"A profi lelki bántalmazó nem érint fizikailag, a profi gyilkos nem hagy nyomot, a profi diktatúra úgy húz köréd falat, hogy az láthatatlan, és nem bonthatod le legálisan." Tisza Kata

Egy határozott lezárás ez, melyet a belső újjászületés vajúdása követ. Ez azonban már egy következő lépcsőfok, most érdemes arra a helyzetre fókuszálni, amelyben épp vagyunk. Rendeződni látszik az a belső zűrzavar, mely a sok megalázó helyzet vagy lelkiismeret furdalás keltés következményeképp alakult ki bennünk. Visszatérhet belső biztonságérzetünk, és elindulhatunk egy örömtelibb létezés felé.

A harmónia, az egyensúly, melyet lelkünk oly rég óta vágyik, most karnyújtásnyira van.

Nincs más dolgod, mint követni szíved sugallatait, hinni önmagadban és bízni a sikerben.

Ha egy pillanatra is éreznéd a kétely halovány sugallatát, tedd fel magadnak a kérdést:

· Továbbra is ebben a fullasztó helyzetben szeretném élni az életem?

· A kiútkeresés nehézségeit vállalom, melyek egy teljesebb élet felé vezetnek, vagy maradok ebben a boldogtalan helyzetben?

Itt és most lehetőséged van fordítani a karma kerekén, és sorsodat a kezedben venni.

A lapok azt mondják, a megoldás lehet, számodra még nem egyértelmű, mert nem látsz az álarc mögé, melyet a másik visel.

"Mindig ott lesznek homályaink, félreértéseink, illúzióink egy másik emberrel kapcsolatban, ahol saját magunk rendezetlenek vagyunk, hazudunk magunknak, eltorzítjuk a realitást." Popper Péter

Épp ezért kértem egy lapot, mi a teendő? Ez a helyzet elszívja az energiádat, felőrli az életerődet, indulj el.

Nem vagy egyedül.... együtt sikerülhet, várlak szeretettel: gyorgyi.korek@gmal.com