Heti üzenet 09.09.-09.15.

2024.09.09

"Sok gyakorlás kell ahhoz, hogy nyitva maradjon a szíved, de ha sikerül, hosszabb ideig fog dobogni." Joe Dispenza


Új kezdetek, vagy éppen az újrakezdés lehetősége csillan meg ezen a héten. Régóta megfagyott kapcsolatok, befejezetlen beszélgetések kerülnek ismét terítékre. Vagy épp, ami eddig megfeneklett és úgy tűnt, nem értünk szót egymással, most ismét előremutató lehet. Sokak pedig vesznek egy nagy levegőt és merik kimondani azt, amit eddig nem.

Előtérbe kerül az intimitás és most talán egészen másként tekintünk rá, mint eddig. Valamit megértünk, ami eddig nem igazán jutott el hozzánk. Lehet ez a szerelem szakralitása. Ami fontos, hogy másképp tekintünk az intimitásra, mint eddig. Megengedjük magunknak ezt a fajta mély bizalmon alapuló közelséget, legyen az baráti vagy éppen párkapcsolat. 

Lassan megértjük, hogy a spiritualitás nem valami ördögtől való, elvont "guminyúl". És nem is egy rózsaszín illúziófelhőbe burkolt képződmény. Valami, ami nagyon is kézzelfoghatóan megélhető a mindennapokban.

…hogy elfogadás nélkül minden szó és párbeszéd egy zavaros szólabirintus csupán. Az elfogadás nem csak mások felé, hanem - először – önmagunk felé kell megnyilvánuljon. S ezen túl pedig elfogadni és megérteni férfiként a női, nőként pedig a férfi minőséget. Egyébiránt pedig a másik fél álláspontját. Nem, nem kell vele egyetérteni, elég, ha megértjük és elfogadjuk. Annak alapvető működését, belső mozgatórugóit. Vagyis az évmilliók óta belénk kódolt mechanizmusokat. Ez a fajta megértés képes elvetni eddig pajzsként viselt álarcainkat. Kilépni idejét múlt szerepeinkből. Önazonosan felvállalni azt, akik valójában vagyunk. Egyszóval egy hiteles élet lehetőségének a kezdete.

Gyógyuló félben vagyunk, úgy testileg, mint lelkileg. Ennek pedig az a "szövődménye", hogy végre saját értékeinknek megfelelően bánunk magunkkal. S ez által mások is velünk. Emberi méltósággal.

Időnként talán visszacsúszunk, hiszen ez a szárnypróbálgatások ideje.

Érdemes most időt szánni kapcsolati nagyjavításokra, reménytelennek hitt összeveszések után a kiegyezésre. Nem csak párkapcsolati értelemeben.

Ez az időszak tavaszig tart, így bátran adhatunk magunknak időt. Csak kezdjük el.

Nyitottá válni, ez itt a lényeg. A nyitottság megengedő, befogadó, megértő, amihez egy erős, önazonos és tudatos létezés szükséges.