Kosár
0
0 Ft
Heti üzenet 08.01.-08.07.
2022.07.29
Gyakran nem azért megyünk máshová, mert másik partnert keresünk. Azért megyünk máshová, mert egy másik ént, önmagunk egy másik verzióját keressük. Nem arról szól a hűtlenség, hogy el akarjuk hagyni a partnerünket. Azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mi magunk váltunk." Esther Perel
A héten ismét visszakanyarodunk a párkapcsolat témaköréhez. Pontosabban a hűség kérdéskörét feszegetjük egy kicsit.
Egészen pontosan azt, amikor nem látjuk, nem akarjuk látni, hogy bizony hárman vagyunk ebben az édes kettesben. Igyekszünk magunkon tartani azt a bizonyos rózsaszín szemüveget, mert így talán még van remény.... Ugyanakkor akármennyire is próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy kapcsolatunk eszményi, a belső vívódás mégis csak megjelenik... és nem tudjuk, miért, de egyre gyakoribbak a viták, veszekedések. Mert tudat alatt érezzük, hogy ez már nem az, ami volt, vagy ami lehetne... Nem találjuk benne a harmóniát, és legfőképpen nem találjuk a kapcsolatban önmagunkat. Láthatatlan lélekfonál köt bennünket össze, és így az sem marad rejtve, ami nem kerül felszínre. Lélekszinten mindent tudunk egymásról, kimondatlanul is. És akárhogy is vélekedünk erről, az a láthatatlan lélekfonál, mely összeköt bennünket, megszakad.
Az elfogadás, a belenyugvás és a ragaszkodás valami furcsa elegye az, mely elhiteti velünk, hogy ez még valahogy összefoltozható.
Nézünk, de nem látunk..., mert nem akarunk látni.
Vajon mi kell még, ahhoz, hogy magunk előtt is elismerjük, hogy "romlott sajtot csócsálgatunk, és használt ruhát hordunk...."?
A hűség-hűtlenség fogalma, mely kultúránkba kódoltan jelen van, és még mai napig is hivatalosan válóok, nem feltétlen van összhangban az emberi természettel. Ha megköveztek is, nem bánom, de így gondolom, és bizony számos kutatás támasztja alá emberi ösztöntermészetünk "csalárd" mivoltát.
Az ezzel járó hazudozás, színlelés és megtévesztés pedig láthatatlanul őrli fel energiáinkat. S amint végre kimondatik az amit valahol már éreztünk, tudtunk, úgy érezzük, lelkünk felszabadult. Lehet ugyan, hogy én vagyok az, akit megcsaltak, ám nekem mindez legalább annyira nem megfelelő, mint annak, aki máshol kereste a boldogságot. S az első sokk után megfogalmazódhat bennünk, hogy mi az, amire valóban vágyunk, és hiányzik...
Megfogalmazódhat bennünk, hogy tulajdonképpen mi sem érezzük jól magunkat ebben a társas magányban...
És kellő önreflexió esetén levonhatunk tanulságokat, konzekvenciákat.
Elindulhat egy átértékelési folyamat, melyben Uram bocsá' számba vesszük, mi magunk hol hibáztunk. Mert ugye senki nem gondolja azt, hogy kizárólag a másik fél a hibás?
Az NLP-ben van egy nagyon jó mondás: "Ha egy kapcsolat elromlik, arról mindkét fél tehet. Mindketten 100%-ban megtettek mindent azért, hogy ez így történjen."
Érdemes ezért a múlt romjai fölötti kesergés helyett előre tekinteni. A változás irányába... ahol a sérelmekben és fájdalmakban való dagonyázás helyett hátralépek egy-két lépést és úgy tekintek vissza az együtt töltött időre. Nem arra fókuszálok, hogy a másik hol hibázott, meg "hogy egy rohadt szemét...", hanem arra, hogy én hol hibáztam?
Azért is fontos ez, mert ez nem más, mint a tapasztalati tanulás útja. Minden ilyen keserű tapasztalat bölcsebbé tehet, ha hagyjuk, hogy megérleljen.
Szeretettel, Györgyi