Heti üzenet 05.23.-05.29.
"Döntéseinket sokféleképpen meghozhatjuk: félelemből, indulatból, de szeretetből és bölcs mérlegeléssel is. Ehhez azonban idő kell... és egy letisztult állapot."

A heti
energiák ismételten a kapcsolataink köré szövik életünket. Most azonban a
család és a biztonság kap nagyobb jelentőséget. Épp ezért felvetődik mind az
anyagi biztonság, mind pedig az érzelmek kérdésköre. Mindkettő, és úgy tűnik,
hogy jelen helyzetben összefügg most a két dolog.
A múltbeli megállapodott és már régóta tartó, biztonságos kikötőnek tekintett helyzetet mintha kinőttük volna. Új kezdetek felé fordítottuk figyelmünket, és lassan bár, de elindultunk.
A belső vívódások mellet, úgy tűnik környezetünk sem fogadta ezt kitörő örömmel, és a támogatásukra sem nagyon számíthatunk. Eddig magunk előtt is titkolt érzéseink, vágyaink törnek most felszínre és vele együtt a vágy is, hogy mindezt magvalósítsuk. Ugyanakkor érdemes most kicsit körültekintőnek lenni. Úgy tűnik, hogy talán nem vesszük figyelembe a körülöttünk lévőket. Talán nem most van itt az ideje ennek. Megtanulni figyelni, érezni és érteni az idők szavát, most különösen fontos lenne.
Ahhoz, hogy ez a folyamat a megújuláshoz vezessen, a polaritásban létezést érdemes megtanulni. A férfi-női energiákat egyaránt működtetni magunkban.
Tekintve, hogy olyan sorsszerű események felé sodor most bennünket az élet, melyben szükség lesz rá. Új lehetőségek, személyek, hírek, események, melyek alaposan felborzolhatják a kedélyeket.
Talán azt gondoljuk, hogy az életre szóló, vagy legalább is hosszú ideje tartó elköteleződés biztonságosnak hitt kikötőjéből ideje elhajózni. Úgy gondoljuk, többet érdemlünk a társas magánynál, és hogy van ennél jobb lehetőségünk is. Ugyanakkor jelen van a megújulás lehetősége is.
Egy csapdahelyzetbe szorulva érezhetjük magunkat, melynek talán a lezárás lenne a legjobb megoldása.
Ahhoz, hogy ebben a helyzetben valóban a legjobb lehetőséget válasszuk, érdemes befelé fordulni, sebeinket begyógyítani és nem sebzett vadállatként, fájdalomtól elgyötörten dönteni.
Megtanulni, hogy a bíró bizony nem mindig a javunkra fúj, és ezeket a nehézségeket felnőttként kezelni.
És bár érezhetjük úgy, hogy nem találjuk a kiutat, de mindig van megoldás, sokszor több is.
Ez pedig nem más, mint amikor önmagamat változtatom meg. Amikor nem a másiktól várom, hogy törődjön velem, hanem törődök magammal.
Kiteljesítem az eddig kiaknázatlan lehetőségeimet, erőforrásaimat.
Ünneplőbe öltöztetem a lelkem és a testem is, és felépítem az új énemet. Egy magabiztos, önmagát szerető, hiteles embernél nincs vonzóbb és ellenállhatatlanabb. A belső harmónia, és lelked sugárzó állapota elsimítja a ráncaid, megszépíti a vonásaidat és olyan kisugárzást kölcsönöz, mely mindenki számára vonzó.
Nem a helyzetben kéne döntést hozni.... az most ráér....
Dönts magad mellett!
Szeretettel, Györgyi