Heti üzenet 05.02.-05.08.

2022.05.01

"Ha párkapcsolatokról van szó, senkire se vessünk mindjárt követ vagy dinnyét, mert az ember sohasem tudhatja. Vannak, akik révbe érnek, vannak, akik kiegyeznek azzal, ami van, és vannak, akik addig keresnek, míg rá nem találnak a pillangókra." Szex és New York

Hetünk témája a szeretet és a szerelem köré szövődik. Úgy tűnik, téridő feladatul adta számunkra, hogy érzelmi szinten tisztázzuk és rendezzük dolgainkat. És úgy tűnik, vágyunk is erre, egy kiteljesedett állapot elérésére, ugyanakkor mintha félelmeink akadályoznák mindezt. Pedig a cél elérhető közelségben van, mely nem más, mint a boldogság, a kiteljesedettség állapota.

A múltban sokan szembesültek már azokkal a nehézségekkel, melyek akadályként megjelentek életükben. Ezek a nehézségek szükségesek voltak, hiszen felhívták figyelmünket arra, hogy valami nem megfelelően működik érzelmi életünkben. Belső vívódásokkal, önsorsrontó viselkedésmintákkal nehezítettük meg magunk számára mindezt. 

Jelenleg pedig a tanulás fázisában vagyunk. Amikor is lehetőségünk van megtanulni mi is az a valódi boldogság. No, nem az a "csillámpónis", rózsaszínben folyó lónyál, amit talán eddig gondolni véltünk. Hanem az, amikor bőség állapotában létezem, mert megengedem magamnak az érzéseket, hagyom, hogy vezessenek az áramlatok, és az intuícióim.

Valahogy félünk ettől a megengedéstől, bár nagyon akarjuk..., csakhogy fejben akarjuk. Szívünkben pedig a félelem energiái rejtőznek, és visznek tévutakra. Mindez persze olyan helyzeteket is eredményez, melyben a döntés meghozatala lenne szükséges. Lesz, akinek ez az elköteleződést jelenti. S lesz, aki számára pedig olyan információkat hoz, mely világossá teszi a választás fontosságát.

Megtehetjük, hogy vágyainkat rövidke, kérész életű kapcsolatokban próbáljuk - akár a pillanat erejéig - kielégíteni. Helye van ennek is az életünkben. Épp azért, mert ezek a kalandozások is egyre erősebbé teszik bennünk a vágyat a valódi, szívbéli kapcsolódásokra.

Megkeresni félelmeink okát, melyek akadályoznak, és begyógyítani lelkünk töredezett darabjait. 

Ebben a folyamatban a kitartó és elkötelezett szándék segíthet bennünket, és itt most megjelenik a segítő, terapeuta lapja is. Szóval itt az ideje, hogy a "dolgozom magamon" állapotát felváltsa az a gondolat, hogy bizonyos helyzetekben szükség van egy segítőre, aki végig vezet a változás lelki folyamatain.

Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy szükséges az átértékelés, a szemléletváltás a nehézségeink megoldásához. Ugyanakkor ebben talán túl nagy hangsúlyt fektetünk az elfogadásra. Itt lenne az ideje a megkérdőjelezésnek is, önmagunk érdekében. Annyira megértőek tudunk lenni, hogy ebben elveszünk, és nem találjuk magunkat. 

Az összhangban létezés azt is jelenti, hogy én is egy "szám" vagyok ebben az egyenletben. S amikor ez világossá válik számunkra, képesek leszünk elbúcsúzni bizonyos illúzióktól: amikor a saját valóságunkat vetítjük a másikra, és nem értjük egymást.... csak azt hisszük, hogy értjük. Magunkból kiindulva nem lehet megérteni a másik fél gondolkodásmódját, érzésvilágát. Ez vezethet illúziógyárak leomlásához, és egy valós kép kialakításához.

A változás bennünk kezdődik. Ahhoz szükséges ez most, hogy eldöntsük végre mit is akarunk...? A döntés egy folyamat, az érés folyamata, mely a belső tisztázással kezdődik: lehántani magunkról mindazt, amitől nem látunk tisztán.

Sem magunkat, sem a másikat. S nem csak nem látjuk, nem is értjük....

Kiszabadulva a lepkefi.... gos illúziók rabságából, megértve önmagunkat és a másikat (elsősorban a másik nem-et, annak gondolati és lelki minőségét) képesek leszünk eldönteni, mit is akarunk.... milyen kapcsolódásra vágyunk, s erre mennyire vagyunk alkalmasak. S hogyan válhatunk azzá?

Ehhez a lelki sebek gyógyulásán, és göröngyös gondolati minták lebontásán keresztül vezet az út.

Kívánok Nektek szerelmetes, szívbéli kapcsolódásokat.

S ha már a segítő lapja is megjelent a heti kirakásban, ha úgy érzed, várlak szeretettel, hogy együtt elindulhassunk a változás útján. Szeretettel: Györgyi