A Telihold üzenetei
"A tervek akkor válnak valósággá, amikor az ember tudatosan ránéz önmagára, és hagyja, hogy személyisége beérjen, lelke alkalmassá váljon a befogadásra. A sietség helyett a belső érés csendje ad erőt ahhoz, hogy a vágyakból valódi, tartós eredmények szülessenek."

A mostani Teliholdban a kapcsolataink által érkező visszajelzéseket tudjuk összegezni. Hiszen a Telihold mindig egy ciklus kiteljesedése, azt tudjuk "betakarítani", amit az Újhold idején elvetettünk. Ennek következtében - levonva a tanulságokat – elengedünk bizonyos kapcsolatokat az életünkből. Önvédelmi határokat húzunk, megfogalmazva alapvető szükségleteinket.
A döntéshozatalnak most nem időszerű, ehhez szükség van a terveink csiszolására. Mintha várnánk még valamilyen lehetőségre, amit lehet, hogy mi magunk teremtünk meg. Miközben egy új identitást hozunk létre. A felkészülés ideje ez, amikor alkalmassá és képessé tesszük magunkat arra, amit elérni, létrehozni szeretnénk. Miközben felfedezzük magunkban azokat a képességeket, amelyek eddig nem is tudtuk, hogy létezik bennünk.
A bőség iránti vágy, érzelemgazdaság kíséri ezt a folyamatot. Elkezdünk a bőségre másképp gondolni: gyógyulhat bennünk a szegénységtudat és az, hogy nekünk is jár a boldogság, nem csak másnak. Aki egyedülálló, most nyitottá válik egy jövőbeli kapcsolatra, vagy arra, hogy közelebb engedjen magához másokat. Belső, lelki egyensúlyt próbálunk teremteni, akár azon az áron is, hogy elbúcsúzunk szerepeinktől, hogy felfedezzük végre önmagunkat.
Terveink is kezdenek konkrét formát ölteni: a segítő, gyógyító énünk kerül előtérbe.
Ebben a fázisban még sok tennivaló áll előttünk, mely nem nélkülözi a feladatokat és a hullámvölgyeket. Érdemes ezért a környezeti hatásokat figyelve, azokat figyelembe véve haladni. Olyan ez, mint amikor a madarak a légáramlatok erejét használva, szárnyukat kiterjesztve könnyedén repülnek.
