Kosár
0
0 Ft
A lélek gyógyulása
2022.02.03
"Ahhoz, hogy az ember legyőzze az élet fájdalmát, őszintének kell lennie önmagához, elismerve hibáit és gyengéit. Mint egy sebésznek, hajlandónak kell lennie mélyen belevágni a lélek gennyező sebeibe. Máskülönben túl sok energiáját emészti fel a tagadás vagy a csalódások miatti önmarcangolás." Csíkszentmihályi Mihály
A rák egy
olyan betegség, amire azt szokták mondani, hogy könnyebb meghalni benne, mint
kigyógyulni belőle. Egyfajta utolsó figyelmeztetés az ember számára: "vagy
változol, vagy más dimenzióban folytatod az életed."
Sok rákos beteggel találkoztam már, így lehetőségem volt bepillantást nyerni abba a lelki működésbe, mely ezen betegeket jellemzik.
A rengeteg fájdalmas megtapasztaláson felül, mely kapcsolataikat jellemzi, van egy nagyon lényeges momentum, ami szinte kivétel nélkül jellemzi őket. Mégpedig az elfojtás és a tagadás állapotának olyan furcsa elegye, mely egyfajta páncélként borítja be lelküket.
Mélyen elnyomják magukban azokat a fájdalmas emlékeket, melyeket életük során megtapasztaltak. Az elnyomásnak és elfojtásnak ezzel koránt sincs még vége az ő életükben. Fájdalmas megtapasztalásaikra adott érzelmi válaszukat is mélyen rejtik, még maguk elől is.
Ezek a megtapasztalások elhitették velük, hogy ők maguk nem elég jók, és végképp nem szerethetőek. Az alacsony önértékelés, és az ebből fakadó "szeretetkuncsorálás" aztán egy csomó olyan működési mechanizmust léptetett életbe, mint a kontrollra törekvés, az irányítás, illetve az önfeláldozás. Valóságos mártírok ők, akik képesek a végletekig a háttérbe szorítani önnön szükségleteiket, csakhogy szeressék őket. (Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy önmagunk szeretete nélkül képtelenség szeretetteljes kapcsolatokat fenntartani.)
Életük minden történését, eseményét egy sajátos szűrőn keresztül - mindent saját magukra vonatkoztatva - szemlélik.
Hitrendszereikbe mélyen beépült a jó és a rossz korlátozó fogalma. És fő törekvésük, hogy nekik jónak KELL lenniük. Így aztán mélyen elnyomnak minden - sokszor jogos és érthető - neheztelést, haragot. Aztán életük egy traumatikus eseménye - mintegy utolsó cseppként - kiváltja magát a betegséget. Ahogy a kuktafazékból kicsap a gőz, úgy csap fel lelkük mélyéről a sok elnyomott érzelem feszültsége megállíthatatlanul. S ezzel együtt a félelem, hogy ha "felvállalom mindezt az elnyomott érzést, nem fognak szeretni, elutasítanak". Ahelyett, hogy hagynák a gőzt kiáramlani, még erőteljesebb elnyomásban menekülnek. S ezen a pontot a lélek végképp feladja. És a "mérgekkel" telítődött lélek megfertőzi saját teste sejtjeit és elindul egy önpusztító folyamat.
Ezen a ponton kell (kéne) venni a bátorságot és egy nagy levegőt. Nem ússzuk meg az önmagunkkal való szembesülést. Sem a változást.
A rákból kigyógyulni egyenlő azzal, hogy egy teljesen új emberré formálódunk, és sorsunkat egy merőben más irányba fordítjuk. Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen.
Sokszor nehéz kísérni egy ilyen folyamatot. Végignézni, ahogy az élet tálcán nyújtja a lehetőségeket: gyógyítók, tanítók és más segítők formájában, de a beteg mégsem képes megtenni a valódi változáshoz szükséges lépéseket.
Ugyanakkor a gyógyulás nem egyenlő a fizikai test gyógyulásával, a tünetek elmúlásával. A gyógyulás a lélekben és az energiarendszerünkben megy végbe elsősorban.
A gyógyulás azt is jelenti, hogy az ember régóta dédelgetett félelmeket, illetve saját magával és másokkal szemben táplált negatív gondolatokat és érzéseket ereszt szélnek. Ez a fajta gyógyulás pedig akkor is végbemehet, ha a fizikai test haldoklik.
Szeretettel: Györgyi