Adventi              meditáció II.

Advent második hete a Vízpróba. A víz elem tulajdonsága és energiái erősödnek vagy éppen gyengülnek.

Az érzelmeink eluralkodnak rajtunk vagy képesek vagyunk az önkontrollra?

Képesek vagyunk a helyes ítélőképességet megtartani nehezedő körülmények esetén is vagy éppen eluralkodik felettünk az ítélkezés?

Képesek vagyunk a mértékletességre vagy elkezdjük az ünnepi mohóság lakomáját, hogy aztán majd januárban letámadjuk a konditermeket és begyűjtsük a fogyiporokat?

A mértékletesség nem csak hétköznapi életünket érinti.

Mit kezdesz a tudással, mely számodra megadatott? Képes vagy a szolgálatra, vagy önmagad hasznára és befolyásolásra használod?

Értékrended akkor is stabil alapokon álló és megingathatatlan, amikor a külső körülmények ellene dolgoznak?

Ezekben a napokban az Arkangyalok kicsit hátrébb vonulnak, nagyobb teret engedve az embernek. Csak azért, hogy megmutathassuk, magunk is megálljuk a helyünket ebben az olykor zűrzavaros világban.

Ebben a programban egy dimenzió utazást teszünk. Meglátogatjuk a fény világát, hogy feltöltődhessünk az égi Víz templomában azokkal az energiákkal, melyek átsegítenek bennünket a második hét próbáin. 

Felvértezzük magunkat és elfogadjuk az útmutatást és a segítséget Melkizedektől, aki egyszerre volt pap és király. 

Megmutatta számunkra, hogyan is lehet összekötni a spirituális és hétköznapi, materiális feladatokat. Összahngot teremtve ezzel ég és föld között. 

Melkizedeket az Újszövetség az igazság és békesség királyának nevezi: 

"Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad mindörökké." (Zsid.7)

Melkizedek megmutatja számunkra hogyan is lehet a szellemi dolgokat átültetni a hétköznapi életbe. Mit is jelent valójában az anyagba gyúrt spiritualitás? Hogyan lehetünk életünk tudatos teremtői. 


Időpont

2023. december 8. 19,30 

Helyszín: online, Skype alkalmazásban

Egyéb tudnivalók

Díj: a program adományos jellegű. 

Jelentkezés

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.