Heti előrejelzés 10.20.-26.

HETI ELŐREJELZÉS
Hetünk alapenergiáját a Lóhere lapja adja. Jelentheti ez a gyorsan történő dolgokat, a szerencsét. Jelen esetben konkrétan a harmonikus, szeretetteli kapcsolatokat, melyek szereteten alapulnak. Legyen a szerelem vagy éppen egymásban meglátni és szeretni az istenit. Ám minden képességünket, tudatosságunkat csokorba kell gyűjteni, hogy ez létrejöhessen.
A régi sémák már nem elegendőek, új szemlélet és egyfajta irányváltás szükséges ahhoz, hogy sorsunk útját járjuk és mindez valóban kiteljesedjék. Először bennünk, aztán körülöttünk. Nincs helye a gyorsan átsuhanó, semmibe vesző kapcsolódásoknak, múlt árnyainak és illúzióinak. Tisztán, eltökélten kell most választani a nagyobb jót, a bőséget, mert erre felé vezetnek az égi energiák. S ha mégsem hagyatkozunk rájuk, akkor is elementáris erővel tolnak ebbe az irányba.
Mi az, ami utunkat állhatja ebben? A gyermekkori sérelmek, sérülések, melyeket itt az ideje elengedni végre. Kikerülni abból a lefelé húzó örvényből, melyben kicsit mi hajszoltuk magunkat, az önsajnálattal és a sérelmek újra és újra felelevenítésével. Egészen egy depresszív állapotig, melyben elvész a tisztánlátás. Lehet a múltban tocsogni, dagonyázni, csak éppen sehova nem vezet. Sorsunk kódjait mimagunk írtuk, még mielőtt anyagi formát öltöttünk volna, egy egészen másfajta tudatossággal. Emberként mindez fájhat – senki nem mondta, hogy nem fog – de itt és most a megértés és a megbocsájtás felé kéne venni utunkat.
Ehhez fel kell nőni: a gyermeklétből a felnőtt létbe való átlépés azt is jelenti, hogy felelősséget vállalok önmagamért, elfogadva egykoron, egy másik létsíkon választott utamat.
Ez a fajta tisztánlátás és tudatosság hozhat gyökeres változásokat.
Például a családi minták hátra hagyásában és egy tisztább kapcsolódásban. Mert hát ne felejtsük el, ezek a minták adják (pár)választásaink alapját is, amíg hagyjuk.