Adventi meditáció sorozat
Adventi meditáció sorozat

Ki ne ismerné az ünnepek előtti lázas készülődés rohanássalés kapkodással, no meg tonnányi stresszel kísért iőszakát...?
Ugyanakkor az égiek évről évre egy lehetőséget adnak nekünk egy kis számvetésre. Az Angyalok eltávolodva földünk közvetlen légteréből segítenek bennünket eme kozmikus magány időszakában is megélni a hitet, a bátorságot s megannyi mást.
Minden hét újabb erőpróba és lehetőség.
Minden héten egy kicsit távolabb kerülnek tőlünk égi segítőink, hogy ráláthassunk saját fejlődésünkre.
Ennek a fény születése előtti négyhetes időszaknak minden hete más-más lelki-szellemi erőpróbát tartogat számunkra.
Az őszi napfordulótól a fény ereje csökken - egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák. Ez az időszak a leginkább alkalmas belső fejlődésre. Ennek csúcspontja az adventi időszak, mely bizonyságtétel is egyben, hogy képesek vagyunk a változásra. Ez az időszak a saját erőnk megtapasztalásáról és a helytállásól szól.
Ezen időszak alatt ráláthatunk a nehézségekre adott válaszaink, reakcióink mennyire tudatosak, szívből jövőek.
A felmerülő feladataink, vagy éppen konfliktusaink útjelzők lehetnek számunkra: mennyire vagyunk képesek nézőpontváltásra és a szellemi szintű megélésre.
Erre az adventi lélekemelő kalandra hívlak Téged.
Részletek:
1. időpont: 2025. november 27. 19:00
A többi időpontot közösen egyeztetjük
Helyszín: online tér
Hozzájárulás: adományos jellegű, vagy ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Tudnivalók:
A meditációkat teams-en tartjuk, a csatlakozási link segítségével tudsz bekapcsolódni, melyet emailben kapsz.
